Lélegzet visszafojtva várok, ő pedig megcsókol durván, vágyakozva, foglyul ejtve a testével. Az ajka az enyémen, s ahogy a levegő kiszorul a tüdőmből az agyam kikapcsol, a szemem lehunyva, a szívem pedig nyitva. Közelebb húz és elönt az érzés, hogy egyek vagyunk, csak az enyém. De kinyílik a szeme és már látom, hogy tévedtem. Egy ismeretlen közönyével rámosolygok, pont ahogy ő mindig rám. Már megszoktam és tudom,hogy jobb így érzelmek nélkül, mint sírva, könyörögve, hogy maradjon még egy csókra meg még egyre, esdekelve, hogy szeressen még egy percre. Ő nyugodt, az imént történtek ellenére is. Nagyot sóhajtok s rögtön meg is bánom de ő észre sem veszi. Ő nincs úgy a hatásom alatt, mint ahogy én az övé alatt. Elindul a konyhába, hogy kávét főzzön.
- Kérsz te is? - kérdezi szenvtelen hangon miközben rágyújt egy cigire. Fejem rázom, ő tovább megy. Ott maradok egyedül, illetve mégsem. Ezer gondolattal a fejemben már nem kell tettetnem, hogy nem fontos, hogy nekem is oly keveset jelent ez a kapcsolat, mint neki. Elterülök az ágyon a szemem nyitva és a plafont bámulom. Csend van, csak a lélegzetem hallani, meg valami zajt kintről, amit az a férfi csap akit magam előtt is titkon szeretek és aki sosem fog viszont szeretni.